Eltörött a hegedű:
A méltán népszerű "Matyi és a Hegedűs" produkcióból kivált Hegedűs - azaz
Dömötör Balázs - egy év kihagyás után megjelentette szerzői albumát, melyen (egy
kivétellel) kizárólag saját - új dalai találhatók.
A lemezen 10 év produceri és színpadi tapasztalata koncentrálódik. Minden dal
kivétel nélkül slágeres, a dalok úgynevezett "egyszálgitárralénekelhetőek".
Balázs váltott - a hegedű helyett énekhangjával, és a régebben megszokott
színpadi showval szórakoztatja a közönséget.
Rengeteg magyarországi produkció fűződik a nevéhez (Dancelovers,
Dred,
Tibó,
Lotters, Jolly és a Románcok, Mesterhármas, JerryDave, Deka, Slash, Summerlove, HamvaiPG, PostásJózsi,
Piás Nővérkék, stb).
Műsorában vegyíti a régebbi mulatós dalokat az új saját dalaival."
Vissza a kezdetekhez:
Dömötör Balázs Zalaegerszegen született, szüleivel eleinte Lentiben élt, később
főként családi okok miatt Zalaegerszegre költözött.
A középiskolát Zalaegerszegen végezte a Csány L. Közgazdasági Sz.K.I-ban (Pénzügy-Számvitel
szakon).
Érettségi után a GDF-en tanult, és informatikus mérnökként diplomázott.
Diplomamunkája témája az analóg hangszintézis.
Zenei kötődés:
7-8 évesen beiratkozott a helyi zeneiskolába, 2-3 évnyi zongora tanulás
után váltott, elkezdett gitárra járni egy magántanárhoz (Kovács
Attila), akitől sok 60-70-es évek-beli slágert tanult. Később tanult
még gitárt Horváth Tibornál is Zalaegerszegen (tekerés, improvizáció, stb).
1998-tól zenélt (2000-től frontember és énekes) egy 5 tagú Balaton-parti
bulizenekarban (Mistic), majd 4 év után otthagyta, - jött a lehetőség, hogy
egy országos produkcióban szerepeljen (Matyi és a Hegedűs).
Matyi Producere kereste meg őt, hogy tanulgasson hegedülni, jöjjön el fotózásra,
és "poénból" kiadják a lemezünket. Úgy gondolták hogy talán 5ezer példány eladnak, poénnak
jó volt, de valójában 60.000 eladott lemez lett az első albumból (Necsi).
Közel 5 éven keresztül tagja volt a produkciónak, bejárva az országot.
Dolga többnyire a szórakoztatás volt, elsősorban az, hogy lendületbe hozza a közönséget.
2007 októberében 100.000 eladott hanghordozó után otthagyta a Matyiésahegedüs
produkciót...
Jelenleg zalaegerszegi stúdiójában építgeti a produkcióit.
Szereti az elektronikus zenét, és az élőt is :-) pl a bluest... stb.
Értékeli a profi munkákat - akár film, zene, autó, vagy egy komoly híd... és
tiszteli a kemény munkát! Ő maga is munkamániás.
Saját szavai szerint: "olyan nincs, hogy nem dolgozom"
Célja maradandót alkotni.
SAJÁT LEMEZ:
Évek óta hangszerel ismert magyar zenészeknek, sztároknak, és mivel a Matyi és
a hegedűs produkcióba nem érvényesülhetett saját dalaival, illetve
énekhangjával, ezért gondolta készít egy saját lemezt. Régóta készült rá. A 2009
májusában megjelent lemez címadó dala heteken keresztül fent volt a Mahasz
Toplistán. A lemez ingyen letölthető - Balázs bevallása szerint - így több ember
megismerheti az anyagát - továbbá a valódi lemezeladás is a padlón van, ezért is
nincs is értelme lemezt gyártatni, kiadni.
A második albuma 2010 karácsonyára jelent meg 18 dallal, melynek egy része
feldolgozás. Kiadó a Hargent Media. A lemez kapható az ország legtöbb
bevásárlóközpontjában.
Közben rákerültek dalai 10-15 válogatáslemezre.
Produceri munkái:
Jelenleg több produkció útjait egyengeti, (promóció, maxi lemezek, reklám,
hírlevelek, stylist, fotózás stb) hangszerel országosan ismert zenekaroknak, lemezkiadással foglalkozik, műsorokat szervez, és dalai megtalálhatók a Mahasz
slágerlistáin, vidéki rádiók játszási listáin, és különböző produkciók lemezein.
Jelenleg készíti angol nyelvű bemutatkozó albumát, valamint többnyire modern
tánczenei klubmixeket gyárt.
Hobbijai: Olvasás, bulizás, zeneszerzés, vásárlás, mozi, foci, gitározás,
fafaragás.

Egy régebbi produceri sikere:
2009 nyarán egyszerre három kiadványa is fent volt a Mahasz toplistáján.
http://www.mahasz.hu
2010 Január:

Balázs - A zalaegerszegi stúdiójában:

Balázs a zeneszerzője az alábbi daloknak is:
http://www.youtube.com/watch?v=gLPGHvjFjtk
http://www.youtube.com/watch?v=7cuECqMQFYU
http://www.youtube.com/watch?v=9wUL1T9Zy3c
http://www.youtube.com/watch?v=ETMQZ3E-Foc
http://www.youtube.com/watch?v=GBmEXNonWAU
(persze van még több mint 100 dala!)
Néhány link, kép, cikk, érdekesség, stb:
Kerozin klip - hegedűs
http://www.youtube.com/watch?v=fcAg4QVooww
Dancelovers - Elmúlt egy szerelem
http://www.youtube.com/watch?v=gLPGHvjFjtk
Dancelovers - Késő üzenet
http://www.youtube.com/watch?v=32Lz837sBmo
Lotters vs Kefír - Táncolj ma éjjel:
http://www.youtube.com/watch?v=YRLFZkv2YOs
Lotters vs. Dorina: Vinnélek:
http://www.youtube.com/watch?v=4njmPasitCM